Egyszer volt, hol nem volt, még tán a Bakony-hegységen is túl, volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember halász volt, egész nap a Gerence-patakon evezett és ki-kivetette a hálóját. Bizony kevés hal akadt arra felé, így alig telt a betevő falatjára.
Hát ahogy egyszer a hálót kihúzta, egy szép piros aranyhalat pillantott meg benne és amikor közelebbről is megnézte, azt látta, hogy a kis aranyhal fején egy pompázatos korona fényeskedett, ami nem is volt csoda: ő volt a halak királya.
- Te szegény ember - szólt a halak királya - engedj vissza engem a vízbe, és cserébe teljesítem egy kívánságodat.
A szegény ember először mérhetetlenül elámult, hiszen ilyesmit még sosem látott, aztán meg elkezdte forgatni az agyát: ugyan mi lehetne az az egy kívánság, és végül is megtalálta a legjobbat.
- Na, meggondoltad? - kérdezte az aranyhal, mi legyen: egy zsák arany, kacsalábon forgó palota, esetleg a falu legszebb lánya?
- Nem, nem - felelte a szegény halász, az aranyat elrabolhatják tőlem, vagy hát még el is ihatom. A palotát luxusadó sújtja és hát sosem kellett nekem egy kicsi háznál több, a legszebb lányt pedig már 30 éve feleségül vettem, nézd meg mi lett belőle, mást kérnék.
- Mi legyen az?
- Én szeretnék lenni az ország legokosabb embere, mert akkor úgyis megszerzem az eszemmel ami kell nekem.
- Legyen úgy, ahogy kéred - felelte a halak királya, csak meg ne bánd valamiképpen - és eltűnt a habokban.
A szegény ember pedig máris érezte, hogy mennyi ész költözött a fejébe, azon túl már nem halászott többé, adott-vett, pénzért tanácsolt, egyre gazdagabb lett, híre hetedhét országon is túlszállt. Került is hamarosan kacsalábon forgó palota, arany zsákszámra, és hosszú sorokban kanyarogtak palotája felé a környék legszebb lányai. És ahogy egyre gazdagabb lett, híre eljutott az ország kapzsi királyához is, aki rögtön megirigyelte az aranyat, a palotát meg a kígyózó sort is és legott üzent neki: harmadnap jelenjen meg a trónteremben.
A szegény ember nem esett kétségbe, jól tudta, hogy a király milyen gonosz, de bízott az ő borotvaéles eszében, csak kivágja magát, hiszen ő az ország legokosabb embere.
Meg is jelent a király előtt, ahogy illik, levette a kalapját: - hívásodra megjelentem uram, királyom, parancsolj vélem.
- Hallom ám, hogy te azt híreszteled magadról, hogy te vagy az ország legokosabb embere - teremtette le a király, hát nekem korona van a fejemen, palást a vállamon, de még én sem merem ezt állítani magamról. Szemtelen dicsekvője, most kapsz három feladatot és ha nem tudod megoldani, karóba kerül a fejed.
- Állok elébe uram, királyom.
- No - mondta a főtanácsos - válaszolj arra, hogy hány csillag van az égen!
- Pontosan tizenhat billió - válaszolta a szegény, azaz most már a gazdag ember - ha nem hiszed számolj utána.
Hát ezt nem tudták megtenni, kénytelen-kelletlen elfogadták az első feleletet. A főtanácsosnak a hóhér levágta a fejét és előállt a főfőtanácsos.
- No, arra felelj, hogy hány ember egy kovács!
A szegény ember rögtön átlátta a cselt, mert a mondás szerint egy kovács nem kovács, két kovács fél kovács, három kovács egy kovács. De hát egy kovács viszont megint csak nem kovács!
- Hát amennyit a kovácsné elfogad egy embernek - válaszolt és bizony ebbe sem tudtak belekötni az udvari bölcsek. A főfőtanácsosnak is legott levágta a fejét a hóhér, a gonosz király pedig kihirdette, hogy a mindent eldöntő harmadik kérdést másnap teszik fel. Addig is a szegény ember bedugták a tömlöcbe, hogy meg ne szökjön. Egész éjjel tanácskoztak az udvari bölcsek és reggel felé csak megtalálták a megoldást.
- A harmadik feladat - hirdette ki másnap a gonosz király az, hogy most azonnal mondjál valami nagy marhaságot!
Megrettent a szegény ember, elöntötte a verejték, erőltette az agyát, gondolkodott-gondolkodott, de semmi sem jutott az eszébe. Nem csoda, ő volt a legokosabb ember, hogyan is tudott volna marhaságot beszélni!
- Na - sürgette a király - halljuk, mert különben a hóhér kezére adlak, adta nagyszájú dicsekvője!
De hiába erőltette a végtelen agyát a szegény ember, ő mindent tudott a világon, csak egyet nem: hülyeséget beszélni.
Le is vágták a fejét, a vagyona pedig a királyé lett. Így lett vége a legokosabb embernek, az utána következő legokosabbak pedig félelmükben elkezdtek marhaságokat beszélni, és ez aztán hagyománnyá vált. Ma már az utazási irodák is úgy hirdetik az országot: itt laknak azok az emberek, akik mindig marhaságot beszélnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése